Kamatplafon

Valkó András

portfolio-blogger
Tartalomjegyzék

A hétfői kamatplafon bevezetése óta, az első tapasztalatok kicsit megdöbbentőek számomra.

Az egyértelmű volt, hogy aki kisebb hitelösszeget vesz fel, vagy kisebb jövedelemmel rendelkezik, ők jól fognak járni. Nekik a korábbi 9-9,5% THM helyett, sikerül 8,5% alatt hitelhez jutni.

Viszont kicsit félő volt, hogy a bank ezen veszteség miatt, a magasabb hitelösszegű hiteleket, kicsit drágábban fogja adni, mint korábban. Főleg úgy, hogy a külföldi – első sorban a magyar gazdaságot erőteljesen befolyásoló német és amerikai – kamatszintek tovább emelkedtek.

Ennek ellenére tovább csökkentek a top banki kamatok. Eddig egy bank tudott 7% alatti kamatot, most már több bank is – ha nem is sztenderden – de egyedi András kedvezménnyel, könnyen elérhető lett több hiteligénylőnek.

Viszont a külföldi kamatemelkedés mellett a magyar bankközi kamatok is emelkedésnek indultak. A hitelezés szempontjából mérvadó BIRS (ez határozza meg, hogy egy bank, mennyi kamat mellett ad hitelt egy másik pénzintézetnek) sem indokolj a mostani kamatszintet.

Ez a 10 éves BIRS most 7,64%… korábbi években a bevett banki szokás szerint, erre a BIRS kamatra rakták rá a saját hasznukat, ami jellemzően 1,5-2,5% volt (ugye egy magánszemélynek kockázatosabb pénzt kölcsön adni, mint egy másik pénzintézetnek, így ezért erre a kamatra árazták rá a plusz kockázatukat).

Most viszont már a top kamat majd 1% a BIRS alatt van, így a bank lemond egy nagyobb bevételről, hogy kiadjon hiteleket magánszemélyeknek… kérdés, hogy ez meddig tartható fent?

Most úgy látjuk, hogy a fenti okok miatt, a mostani kamatszintnél, érdemben nem várható jobb, a következő 6-12 hónapban, így ha hiteligénylés előtt állsz, akkor ez lehet egy jó indulási pont lehet.

Hiteligénylésben díjmentesen tudunk segíteni – katt ide -, amit most megfejelünk 3 ajándékkuponnal is:

1. ingyenes jelzáloghitel elengedés konzultáció

2. ingyenes CSOK utóélet konzultáció (ház eladás, válás, stb esetén)

3. lakáshitel törlesztése után igényelhető adókedvezmény igénylése… gyermekvállalás nélkül…