Egy új jogszabálytervezet szerint a lakástakarék-pénztárakban (LTP) összegyűlt összeg a jövőben akár üdülővásárlásra, építésre, korszerűsítésre és felújítására is felhasználható lehet. Az összeg azonban az LTP megtakarítás mellé felvehető kedvezményes kölcsönnel együtt sem lesz feltétlenül elegendő a vásárláshoz.
A konstrukció 2018 októberéig volt köthető, az éves befizetések után 30%, évi maximum 72 000 Ft állami támogatást jelentett. Egy átlagos befizető havi 20 ezer Ft befizetésével 10 év alatt körülbelül 3 millió Forintot tudott gyűjteni, havi 100 ezer Ft befizetéssel akár 15 millió Forintból is gazdálkodhat a lejárat után. Ezt az összeget lehet még kedvezményes kamattal elérhető hitellel megtoldani néhány millió Forint erejéig.

🏘️ Mire lehet elég az LTP?
A nyaralók árai országosan nagy szórást mutatnak. A nyaralóövezetek tavaly kissé parkolópályára kerültek az ingatlanpiacon, idén viszont már élénkülés jeleit mutatták, de az árak országosan még mindig elmaradnak a tavalyitól, 11,8%-kal, miközben a kínálat jelentősen nőtt. A Balaton északi partján 18%-kal, a déli parton 3%-kal nőtt a kínálat a szezon kezdésére, az átlagos négyzetméterár 550 ezer Ft, a fővároshoz közel eső részeken inkább 800 ezer Ft körül mozgott a m2 ár.
A Velencei-tó mellett 9%-kal több lakóingatlan került eladósorba, az igazi robbanás a Tisza-tó környékén történt a kínálatban, ott 40%-kal ugrott meg az eladó sorba került ingatlanok száma, ráadásul harmad annyiba kerülnek a nyaralók, mint a Balaton környékén.
Logikus felvetés, hogy amennyiben az LTP önmagában nem elegendő egy üdülő megvásárlására, akkor kipótolhatjuk azt lakáscélú jelzáloghitellel. Itt számos tényező határozza meg a lehetőségeinket, a legfontosabb az ingatlan típusa.

☝️ Ha az ingatlan nyaraló, hétvégi ház, üdülő vagy apartman besorolású, akkor a bankoknak nagyjából a fele finanszírozza a vásárlást, családi házat viszont szívesen hiteleznek a bankok. Az ingatlan besorolása mellett az építőanyag is fontos szerepet játszik a hitelbírálat során. Téglaház esetén nincs miért aggódni, de vályog- vagy vegyes falazatú ingatlanok esetében a bankok sokkal szigorúbban járnak el, akár úgy is, hogy csak a telekárat veszik figyelembe. Könnyűszerkezetes házakra vonatkozóan is vannak feltételek: egyes bankok legfeljebb 10 éves korig hitelezik ezeket, míg konténerházak esetében alaposan át kell vizsgálni a hitelpiaci lehetőségeket.
Amennyiben nem tudunk lakáshitelt felvenni egy nyaraló megvásárlására, akkor szóba jöhetnek további lehetőségek is, be lehet vonni személyi kölcsönt, szabad célú jelzálog hitelt, de akár a Babaváró hitelt is.