Az október 9-i kamatplafon bevezetése óta az első tapasztalatok kicsit megdöbbentették a szakmát.
Az egyértelmű volt, hogy aki kisebb hitelösszeget vesz fel, vagy kisebb jövedelemmel rendelkezik, ők jól fognak járni. Nekik a korábbi 9-9,5% THM helyett sikerül 8,5% alatti hitelhez jutni.
Viszont kicsit félő volt, hogy a bank ezen veszteség miatt, a magasabb hitelösszegű hiteleket kicsit drágábban fogja adni, mint korábban. Főleg úgy, hogy a külföldi – elsősorban a magyar gazdaságot erőteljesen befolyásoló német és amerikai – kamatszintek tovább emelkedtek.
Ennek ellenére tovább csökkentek a top banki kamatok. Eddig egy bank tudott 7% alatti kamatot, most már több bank is – ha nem is sztenderden –, de egyedi András kedvezménnyel könnyen elérhető lett több hiteligénylőnek.
Viszont a külföldi kamatemelkedés mellett a magyar bankközi kamatok is emelkedésnek indultak. A hitelezés szempontjából mérvadó BIRS (ez határozza meg, hogy egy bank mennyi kamat mellett ad hitelt egy másik pénzintézetnek) sem indokolja a mostani kamatszintet.
Ez a 10 éves BIRS most 7,64%… korábbi években a bevett banki szokás szerint, erre a BIRS kamatra rakták rá a saját hasznukat, ami jellemzően 1,5-2,5% volt (ugye, egy magánszemélynek kockázatosabb pénzt kölcsön adni, mint egy másik pénzintézetnek, így ezért erre a kamatra árazták rá a plusz kockázatukat).
Most viszont már a top kamat majd 1%-al a BIRS alatt van, így a bank lemond egy nagyobb bevételről, hogy kiadjon hiteleket magánszemélyeknek… kérdés, hogy ez meddig tartható fenn?
Most úgy látjuk, hogy a fenti okok miatt, a mostani kamatszintnél érdemben nem várható jobb a következő 6-12 hónapban, így ha hiteligénylés előtt állsz, akkor ez egy jó indulási pont lehet.