A Babaváró hitel évek óta népszerű támogatás a gyermekvállalás előtt álló párok számára, az igénylés feltételei 2025-től módosultak, vagyis könnyítéseket vezettek be a meglévő és korábbi hiteleseknek is.
Az igénylési korhatár 30 évről 35 évre lett felemelve (itt az anya életkorát veszik alapul), úgyhogy a kérdésre a válaszunk IGEN! 33 évesen lehet igényelni Babaváró hitelt.👶
Ugye a 2024 egy speciális év volt, volt egy átmeneti szabály, hogy ott 30 év felett is lehetett igényelni a babavárót egészen 41 éves korig, abban az esetben, hogyha igényléskor tudtak legalább egy 12 hetes magzatot igazolni. Ezen felbuzdulva megkérdeztük a Nemzetgazdasági Minisztériumot, hogy miért nem állítják vissza az eredeti 41 éves életkort, amire azt a választ kaptuk, hogy nagyon sok kérelem érkezett ez irányba, és a kérelmezőknek a 95%-a 30 és 35 év között volt, ezért hozták létre ezt az új 35 éves szabályt. Azt is hozzátették még, hogyha tömegesen lesz 35 év feletti kérelmező is, akik írnak mondjuk levelet akár a minisztériumnak, akár a fiatal családosok klubjának, hogy 35 év felett szeretnék felvenni a babaváró hitelt, akkor a törvényalkotó mérlegelni fogja ezeket a kéréseket is.☝️

És milyen kedvezményeket jelentettek be a meglévő hiteleseknek?
1️⃣ Az egyik, hogy a gyermek bejelentésének a határidejét az eddigi 180 napról egy évre módosították, tehát a gyermek születése után egy év áll rendelkezésre, hogy a gyermekünket bejelentsük a hitelintézetnek. Hogyha már a magzatot bejelentettük, attól utána még ugyanúgy le kell adni a gyermekünk papírjait a szülést követő egy éven belül.
2️⃣A második fő kedvezmény, hogy amennyiben a gyermek a gyermekvállalási határidőt követően születik meg, abban az esetben is igénybe tudjuk venni a kamattámogatást és az esetleges tőkelengedést. Az eddigi fő szabály úgy szólt, hogy a babaváró hitel felvételét követő 5 éven belül kell legalább egy 12 hetes magzatot “bemutatni” a banknak, és ha ez nem történik meg, akkor az első 5 évben kapott kamattámogatást vissza kell fizetni, és utána hitelünk átvált piaci kamatozásra. Ha valakinek a határidő után születik meg a gyermeke, attól a büntetést még be kell fizetnie, de a későbbiekben tudja kérni a kamattámogatást, illetve ha több gyermek érkezik, akkor pedig tudja kérni a tőkelengedést is.
☝️Ehhez kapcsolódóan fontos átmeneti szabály, hogy akinek 2024. július 1. és 2026. június 30. között járt le ez az 5. év, nekik egységesen a gyermekvállalási határidőt kitolták a 2026. július 30-ig, tehát nem kapott mindenki 2 éves hosszabbítást, hanem akinek ebben az időben járna le. Ugyanakkor fontos, akinek az 5 év lejárt, ott ugyanúgy van egy kamatforduló, és onnantól kezdve a büntetőkamatot már nem az első 5 évben meghatározott kamattal számolják, hanem a kamatfordulókor érvényes kamattal fog tovább számolódni az esetleges büntetés.
Babaváró hitel igénylés vagy kérdések esetén is díjmentesen tudunk segíteni!