A minap megkerestek a Piac és Profit online magazintól és az alábbi témákban kérdeztek.
Még nem jelent meg a jogszabály a CSOK Pluszról, de az eddigi hírek alapján a következőket biztosan tudni lehet már most is az új családtámogatási rendszerről és arról, mi vár azokra az adósokra, akik nem teljesítik a szerződésben foglaltakat.
Jobban jár a mostani CSOK-konstrukcióval, aki nem vállal gyermeket, viszont azoknak a hitelkérelmezőknek, akik 2-3 gyermeket szeretnének, a CSOK Plusz lesz az ideálisabb. Igazán nagy dilemma elé az egy gyerekes családokat állította a kormány, hiszen az ő helyzetük attól függ, mennyi hitelt szeretnének felvenni és mennyiért vásárolnak ingatlant. De mi történik, ha mégsem teljesíti egy pár a CSOK-kérelemben vállaltakat?
A büntetések változnak majd?
„A bankok egy képlet szerint határozzák meg a piaci kamatot az állampapír hozama alapján – ebből kalkulálják ki a büntetést, amennyiben valaki nem teljesíti a CSOK-feltételeit. 2023 végéig a régi CSOK-nál a büntetőkamat 12,7 százalék, tehát, ha valaki felvesz 50 millió hitelt 3 vállalt gyerekre, de egy gyermek sem születik meg, akkor a tizedik év végén több mint 30 millió forint lesz a büntetése. A falusi CSOK-nál jövőre változik a büntetés mértéke: akik 2024-től veszik fel a CSOK-hitelt (a falusi CSOK mellé) 9,59 százalék kamattal kell számolniuk. Ebben az esetben is több mint 20 millió forint lenne a büntetés, ha valaki 3 utódot vállal és 10 év után eggyel sem bővül a család“ – részletezi Valkó András jelzáloghitel- és babaváróhitel specialista, a hitelesandras.hu hitelszakértő oldal alapítója.
Egyelőre a kormány nem hozta nyilvánosságra, hogy az új CSOK-nál milyen büntetési tételek lesznek, de nagyon valószínű, hogy a magas összegek miatt lesz egy büntetési plafon, mint a jelenlegi CSOK támogatásnál – ez jelenleg évi 5 százalék –, ami maximalizálja a büntetési kamatot. Aki sok gyermeket tervez vagy nem biztos abban, mekkora családot szeretne, mindenképp számoljon ezzel a büntetési tétellel!
Újratervezés gyermek nélkül
Méltányossági kérelem beadására valószínűleg később is lesz lehetőség, ahogy eddig is. Orvosi papírral kell igazolni, hogy miért nem született a családban gyermek, illetve az államilag támogatott lombikprogramban való részvételéről szóló papírokkal lehet méltányosságot kérni a Magyar Állam Kincstártól. Tehát, ha biológiai, fizikai oka van annak, hogy a vállalt utódok nem születtek meg, akkor van lehetőségünk méltányosságot kérni, ha azonban a pár meggondolta magát, és mégsem szeretnék bővíteni a családot, akkor ki kell fizetniük a büntetést.
Válás esetén több megoldás is lehetséges
„Az a legtisztább és legpraktikusabb, ha a pár értékesíti az ingatlan, amelynek árából visszafizetik az adósságot, a fennmaradó pénzt pedig elosztják egymás között. Ha valamelyik fél szeretné megtartani az ingatlant, akkor kivásárolhatja a másikat, de csak akkor viheti tovább a hitelt egyedül, ha a bank engedélyezi. A bank felé jelezni kell, hogy szerződésmósodítás keretén belül az egyik fél maradna az adós, és a másik tagot engedjék ki az adóskörből, de a bank megakadályozhatja ezt a folyamatot, ha úgy látja, az adós részéről nem lenne biztosított a maradék hitel visszafizetése. Ilyen esetben lehet szó adóscseréről, vagyis a kilépő fél helyett egy másik adóstársat kell bevonni, aki hitelképes“ – tanácsolja Valkó András.
Újra lehet igényelni válás után a CSOK-ot?
Ha vállal a házaspár gyermeket, ám nem születik baba és kifizetik a CSOK-ot, valamint a hozzá tartozó a büntetést, akkor van lehetőség arra, hogy újra igényeljék a támogatást együtt, vagy később az új társukkal. Ezzel ellentétben a falusi CSOK-ra más vonakozik: ezt a hiteltámogatást csak egyszer lehet igénybevenni, és ha visszafizette a család, akkor sem lehet újraigényelni. A CSOK Pluszról még nem tudjuk biztosan, hogyan szabályozzák majd az újrafelvételt, de várhatóan az új csalástámogatási rendszerben is lesz erre lehetőség.
„Arra számítunk, hogy a különbözetet is fel lehet majd venni, tehát aki eddig csak 15 millió támogatásra volt jogosult és az új CSOK-nál, már 30 milliót is kaphat, utólag igényelheti majd a nagyobb összeget a jóslatunk szerint, hiszen most is ad erre lehetőséget a jogszabály. A gyakorlatban ez úgy működik, hogy ha az adós még nem fizette vissza a korábbi kamattámogatást, akkor a különbözetet felveheti új ingatlancélhoz, ha például nagyobb ingatlanba szeretne költözni vagy hozzáépítene a meglévő házhoz. Ez a hitelezési folyamat eddig is jól működödött, ezért gondolom, hogy nem fogják megváltoztatni a CSOK Plusznál.“ – teszi hozzá a hitelszakértő.
A speciális, egyedi eseteknél különösen fontos, hogy tapasztalt hitelszakértőtől kérjünk tanácsot, aki részletesen ismeri a friss jogszabályokat és átlátja az új lehetőségeket.