Mi várható az idei évi hitelkamatoktól?

Valkó András

Valkó András

(Az elején fontos leszögezni, hogy itt az újonnan felvett hitelkamatokról fogok írni, a már felvett hitelek, a szerződésben rögzített módon fognak változni, ha végig fix hitelt vettél fel, akkor nem fog változni.) Természetesen biztosat senki nem tud mondani, viszont ahogy alakul a gazdaság, azok alapján lehet következtetni, hogy milyen rövid távú mozgások várhatóak. Amennyiben a (világ)gazdaságban történik valami előre nem várt – nagyhatású dolog – akkor akár egy egészen más forgatókönyv is ki tud alakulni. Amit fontos tudni, hogy a bankok kamatmeghatározásával kapcsolatban – a korábbi gyakorlat szerint – hogy valamilyen mutatóhoz kötik. A legnépszerűbb termék, a 10 éves kamatperiódusú hitelek esetén, ez a 10 éves BIRS.

A 10 éves BIRS azt mutatja meg, hogy a bankok milyen kamatszint mellett adnak egymásnak kölcsönt. 2021 elején, ez a kamat 1,55% volt és az átlagos hitelkamatszint 3,5% volt. Tehát a banknak volt 2% nyeresége (1,55%-ért tudod pénzt szerezni, amit 3,5%-on tudott kölcsön adni). Ez a 10 éves BIRS, tavaly novemberben 11,18% is volt. Az átlagos hitelkamat pedig 9% körül mozgott. A fenti logika szerint, a banknak keletkezett 2%-os vesztesége. Mielőtt elmorzsolnánk pár könnycseppet, ez nem tényleges veszteséget jelent, hanem azt, hogy lemond a bank, a profit egy részéről. Tehát ha van a banknak pénze, akkor azt kölcsön tudná adni 11,88%-os kamatszint mellett (mondjuk egy másik pénzintézetnek), helyett inkább kihelyezi 9%-os kamatszint mellett (nyilván megvan a stratégiai okai, hogy miért dönt így a bank).

Ez a BIRS kamatszint jelentősen lecsökkent, a tegnapi nap 7,5% volt. Így a jelenlegi, átlagos kamatszint mellett – még mindig 9% – újra komfortosan tudnak hitelezni a bankok. Megszűnik a kamatemelési kényszer. Ez párosulva a bankok hitelezési aktivitásukkal, nem valószínű, hogy a következő 1-2 hónapban jelentősen emelkednének a hitelkamatok.

Sőt, a hanyatló nyugaton már tetőzött az infláció, így az elemzői várakozások szerint kis hazánkban is meg fog történi a következő hónapokban. Ebben az esetben az MNB is tud lazítani a kamatpolitikán, így elképzelhető a BIRS további csökkenése, ami előrevetíti a hitelkamatok csökkenését is. Érdemi kamatcsökkenés az év második felében lehetséges, bár ilyen hosszú időtávon nem kizárt, hogy történik “valami” rendkívüli (legalább is a 20-as évek elég mozgalmasra sikerültek ezidáig 😬).

Ha pedig a kamatszint nem nő tovább (vagy csökken), és a munkanélküliség sincs az egekben, akkor az tudjuk, hogy milyen hatással van az ingatlan árakra…

Hamarosan elkészül a kalkulátor, ahol meg tudod nézni, hogy mely kamatszint és ingatlanár változás mellett jársz jobban. Ha érdekes lehet számodra, akkor kérlek írj valamit a hozzászólásban, illetve ha nem akarod magad az FB algoritmusra bízni a magad, akkor jelentkezz lenti linken:

https://bit.ly/3yU5y6K