Nem lenne fenntarthatóbb, ha átgondoltan vennénk elő az autót?

Valkó András

portfolio-blogger
Tartalomjegyzék

Hol volt, hol nem volt egy szép vasárnapi délelőtt! Nagyobb gyermekem megkörnyékezett, hogy mivel a testvére tegnap kapott új napszemüveget, így ő is szeretne egy újat… mivel nem sikerült jobb belátásra téríteni, illetve úgy láttam, hogy elég karcos a mostani napszemcsi (remélem nem friss karcolások voltak rajta), így útnak indultunk.

Ahogy a bevásárlóközpont előtt a dugóban araszolunk, azon tűnődtem, hogy vajon mindenki tervezetten most vásárol, vagy mivel “olcsó” kocsikázni, random járják a boltokat?

Ahogy a boltban szívjuk a fogunkat, hogy minden kétszer annyi, mint 1 évvel korábban, addig élvezzük, hogy legalább a kormány befagyasztotta az üzemanyag árakat.

Sajnos ez a két dolog nagyobb összefüggésben van, mint először sokan gondolják. Miért is?

Azt sokan tudják, hogy nincs ingyen ebéd… akkor az a kérdés, hogy mi az ára a 480-as benzinnek?

Először is elvette jó néhány(?) család megélhetését. Tudom, hogy amíg nem a saját családról van szó, addig nem nagyon érdekel senkit, de azért fontosnak tartottam megemlíteni.

Másodszor, ami mindenkit érint, nagyon nagymértékben emeli az inflációt. Ugye tolják az arcunkba, hogy háborús infláció van, közben az elfelejtjük, hogy az elmúlt 10-12 évben kemény “munka” folyt, amelynek egyenes következménye a mostani infláció. Nem akarok senki bírálni, de ha valaki nem vállalja a felelősséget, azt nehezen tudom hova tenni.

(tény, hogy a háborúnak is van árfelhajtó hatása)

Véleményem szerint a 480as benzinnek nagyobb az inflációra gyakorolt hatása, mint a háborúnak (pontos kutatást annyit csináltam, mint aki a háborúra fogja az inflációt – ugyanott meg is található a pontos elemzés is).

No de, miért is emeli az árakat a kedvezményes üzemanyag?

1. Több pénz marad az embereknek, amit elköltenek.

2. Mivel mindenki ész nélkül tankol és átgondolatlanul használja az autót, így nem csökken az ország benzin felhasználása. Ezért a jó kis forintunkért külföldről kell behozni alapanyagot, amiért jó eséllyel nem forintban kell fizetnünk. Minél több forintot váltunk át külföldi devizára, annál jobban gyengül a forint. Azt pedig mindenki tudja, hogy a gyenge forint, mennyire emeli az árakat?

3. Mivel romlik a forint árfolyama, ezért a jegybanknak kamatot kell emelni, ami egyrészt lassítja a gazdaságot, másrészt folyamatosan nó az államadósság kamata, amit megint csak mi fizetünk (mondjuk extra profitot kell szedni a cégektől…)

4. Az üzleti bizalom teljes hiánya miatt, értelmes befektető nem jön az országba, pedig ha külföldi tőke áramlik az országba, az nagyban segíteni a forint árfolyamnak is (külföldi devizát váltjuk át forintra, annak árfolyam csökkentő hatása van).

Szóval értem én, hogy segíteni akarjuk az embereket, de ez tényleg segítség, hogy mindenki ész nélkül kocsikázik, mellette meg elszáll mindennek az ára?

Nem lenne fenntarthatóbb, hogy átgondoltan vennénk elő az autót – így összességében nem kellene jelentősen többet fizetni – viszont a boltban barátságosabb árakkal találkoznánk?

Remélem, sikerült a végére jutni, nem szerettem volna túl szárazra.